Az Orville sorozat második évad kinövi magát, egy önállóan is értelmezhető sci-fi sorozattá. Elég egyértelműen váltanak a szimpla paródiából, az akár elgondolkoztatás szintű témákra is. Az első évad után most a másodikat vizsgáljuk meg.
Bár megtartják az epizódonkénti külön küldetéseket, észrevehetően több témát is elkezd átfogóan felfűzni. Köztük olyan társadalmi jellegűeket, ami nemi szerepek szempontjából is érdekes.
Egyrészt a Moklán, egynemű fajjal szimbolikus homoszexualitási kérdéseket feszeget, amibe bele tudnak szőni nemi (konkrétan itt is női) egyenjogúsági forradalmat.
Másrészt, számos részben előkerül egy, a 21. században már egyre jobban minket is érintő párkapcsolati kérdés: a virtuális és mesterséges társsal folytatott kapcsolat.
Az első évad egyetlen epizódjának ízelítőjét bontják ki több részben is e téma körül.
Például jelen évad közepén, a 7. részben kerül elő egy fonák eset, amikor ez a homoszexuális faj egyik egyede nőket szeret. Az ezzel kapcsolatos előítélet pedig rendkívüli fokot üt meg a Moklán faj kultúráján belül.
Vicces ez az inverz helyzet, hogy a homoszexuális előítéletet fordított helyzeten mutatják be.
Ezen túl érződik és éreztetve is van, hogy alapvetően egy paródia. Számomra sikeresen is, mert nagyon vicces.
A 12. részben a Moklán faj erős belső feszültségeit bontják ki, egy női egyenjogúságért küzdés formájában.
Mintha valami nemi szerepi társadalomkritika lenne az évad egyik vonulata, főleg pedig ez a rész. Az első évad 3. részének szimbolikusságát szeretnénk itt is sejteni, de itt már kezd elcsúszni a koncepció. Hiszen, magának az egynemű fajnak nem sok értelme van úgy, hogy közben párt választanak. Miközben mégsem egynemű, csak elnyomják a női nemet. Ami meg mire is jó, ha a hímek tudnak simán szaporodni? Mi a fenét csinálnak akkor a nők?
Szerintem túlcsavarták ezt a koncepciót, és maguk a készítők is belazavarodtak, majd egyszerűsítésekkel mosták el az logikai hiányosságokat.
A női egyenjogúság is több formában előkerül az egész sorozatban, ami részben tisztelgés az ihlető sorozat, a Star Trek: Az új nemzedék előtt, amiben ugyancsak időnként elő-elővették a kérdést.
Szóba kerül említés szintjén egy matriarchátus faj. Ezt én itt egy gender mozgalmi becsúszó szerelésnek tekintem, egy elrejtett vágyat arra vonatkozóan, hogy ez lehetséges, és – a készítők reményei szerint – nálunk embereknél is kivitelezhető a jövőben.
Ebben az évadban a biztonsági tiszt újra Xelaján lesz, ugyancsak nő.
Mivel az Orville világában ez a faj egy, a Földinél magasabb gravitációjú bolygóról származik, nem meglepő a Xelaján nők rendkívüli ereje.
Ugyanakkor, az előző évadhoz képest tettek egy lapáttal a biztonsági tiszt maszkulinátására, mert ő kérkedik az agresszivitásával, és több ilyen jellegű megjegyzést is megejt.
A Star Trekkel való hasonlóságban úgymond abban se kell csalódni, hogy a főhősök mindig megússzák.
A 9. részben különösen kiütközik ez a jelleg, ahol legáthatóbb az – mindig megmentjük valahogy a kedvenc karaktereket – érzés.
Addig csűrték-csavarták a témát, míg a logikus gépben érzelmek és kötődés lett, hogy megmentse a legénység tagjait.
Vagyis, a vágyottak szerint továbbfejlődött a logikából az emóciók felé.
Ennek megnyilvánulása jelképes számomra (bár ezt pont nem társadalomkritikának szánták). Ugyanis megfigyelhető egy olyan tendencia korunkban, hogy a Descartes által kinyilatkoztatott “Gondolkodom, tehát vagyok” valahogy átalakult, eltorzult az intellektus középpontba helyezésétől az érzelmek fókuszára. Ahogy úgy tűnik, sokan ezt tartják az emberinek, de még inkább a meghatározónak, ahogy az “Érzelmeinktől vagyunk emberek” kijelentés.
De az érzelmekkel való azonosulás se visz sokkal közelebb az emberi lét alapjaihoz, mint a Descartes féle kinyilatkoztatás. Mind a kettő téves, és zsákutcába visz önmagában.
Valahogy mégis, a 8-9. részből éreztem azt, hogy a sorozat már elkezdte magát komolyan venni, és egyre jobban hasonlítani a Star Trek stílusára és jellemzőire. A poénok már nem kapnak akkora hangsúlyt, de még továbbra is mer időnként görbe tükröt tartani olyan Star Trek szerű szituációk elé, amiken már mi is gondolkodtunk, de nyilván nem tért ki rá az adott rész.
Például mi van, ha több száz embert bezárnak egy hangárba, de wc-zni meg kell. Hát, valahogy megoldják, mint például kijelölnek egy sarkot duplanullás ügynökségnek. Itt ebből is mertek viccet fabrikálni.
Úgy tűnik, ebben az évadban elég nagy hangsúlyt kapnak a képzelt kapcsolatok, például egy nem létező személybe szeretés, ami a saját elképzeléseink, a vágyaink kivetítéséről szól.
Mint a 11. részében is, ahol egy időkapszulából kreált nő szimulációjába szeret bele Gordon, a pilóta.
A kapszulában lévő szöveges és képi adatok alapján kalkuláltatja újra a számítógéppel a valaha élt nő személyiségét, és jelenítteti meg a holofedélzettel. A virtuális nővel töltött kellemes idő és a saját vágyai kivetítésének elegyéből jön létre a mély kötődés, aminek persze nem lehet életszerű folytatása, hiszen egy képzelt lényről van szó.
Az epizód végkifejletében, használható életbölcsességekkel is szolgál a széria.
Így számomra belépett a nagybetűs Művészet táborába, ami oktat és inspiráló irányba igyekszik befolyásolni.
A már említett ilyen sorozat-vonulat mellett, ami igazán érdekes e téren, az a 6. rész.
Az egész epizód az ember és gép közötti románcról szól. Tetszik az a koncepció, ahogyan a mesterséges lénnyel folytatott párkapcsolatot feszegeti.
Ugyanis, hamarosan ez a kérdés valós társadalmi problémává válhat, ahogy a szexbabák egyre élethűbbek lesznek. Mesterséges intelligencia rásegítéssel pedig egy tökéletesen megformált párkapcsolatot is szimulálhatnak, amit az ember mindig kénye-kedvére tud igazítani vagy finomítani. Hasonlóan a Nő (2013) filmhez, ami teljes mértékben ezt a kérdést dolgozza fel.
Itt, ebben a konkrét részben az a szokványos eset állt fenn, hogy a magány, és a kötődés illúziója szerelmet hozott létre a doktornőben, a mesterséges tiszt iránt.
Érdekes annak a folyamata, ahogy tudja Dr. Finn, hogy valószínűleg projektál, de ahogy a gép alkalmazkodik a helyzethez, és egyre jobban játssza a saját kutatása érdekében a randi és a párkapcsolati fél szerepét, a doktornő igen hamar meggyőzi magát, hogy ez működhet. A hologram technológiával még a szex is valósággá válik.
Az alkotók persze nem veszik ennyire egyszerűre az esetet. A borítékolható dráma után pedig nagyon vicces, ahogyan Isaac-et kikezdik kollégái a hajóhídon. Pedig pontosan tudták, hogy nincsenek érzései, mert egy gép, és nem rosszindulatból teszi, hanem így működik.
Miközben a doktornő akarta az egészet, és utána még csodálkozik.
Ennyire működni tud az önmagunk meggyőzése, és az egyértelmű bizonyítékok figyelmen kívül hagyása.
Persze a rész végén egy romantikus, színpadias happy enddel zárul. A gép rájön, hogy a programjai jobban futnak, ha a doktornővel elkötelezi magát (ami egy koppintás Data viselkedéséből).
Hasonló ez, amikor kivetítünk mindenféle elképzelést a csetpartnerünkre, vagy a levelezőtársunkra. Ez még csak nem is a közeli jövő problémája, hanem mindennapjainkké, ahogyan ebbe én is többször belefutottam társkereső oldalakon.
Ezzel kapcsolatos jelenségekről részletesebben lehet olvasni szakpszichológus cikkéből.
Talán ennek az évadnak a témáját a mesterséges lény iránti vonzalom témájára, a projektálásokra lehet felfűzni. A vágyainkra, amiket kivetítünk az eseményekre, vagy a jövőre is.
Ezzel a sorozat egyszerre komolyodik, és veszi viccesre továbbra is a figurát.
Miközben a magukat komolyan vevés közepette megmaradt egy adag életszerűtlen naívság, ahol a szerelem legyőzi és megváltoztatja a programozást.
Ennek a szálnak valószínűleg a Borg az ihletője, ami az Új nemzedék-ben egyszerre volt már túl komoly és komor is az erős fenyegetés- és háború lenyomattal.
Mégis, az reálisabb képet festett, ahogy a Csillagkapu-ban is a Replikátorokkal vívott harc.
A megoldásokat továbbra is pár perc alatt hegesztik össze, és az eltúlzott karakteri képességeken alapulnak. Amire nem haragszunk, mert ezek ilyen sorozatok, és a hasonló megoldások adják a felnőtt-meseszerűségüket, ahol kiélhetjük gyermeki énünket.
Mindezekkel együtt, továbbra is magasan élvezhető a sorozat. Nem igazán nevezhető az sértésnek, ha azt mondom: a második évaddal részben már felnőttek a Star Trek színvonalára. Érdemes továbbnézni.
A szokásos záró gondolat: nekem se higgyétek el, amit leírtam, gondolkozzatok el rajta, nézzetek utána! Ehhez a linkeket lejjebb találjátok.
A sorozatról szóló további kritikák:
Az indiánok között a fiúk nevelésének jellege a felnőtté válás határáig társadalomtól függően változott. Egyes…
Az indiánok között a fiúk nevelése társadalomtól függően hol játékos, hol kőkemény szigorral történt. Pár…
Az indián nőket a filmek gyámoltalannak ábrázolják, pedig szükség esetén - pláne gyermekeiket védelmező anyaként…
Az indiánok főleg a sokat torzító indián regényekből híresek, de sokkal kevésbé ismert, hogy valójában…
A gender-mozgalom és a "pozitív gondolkozás", szinte hitté fokozódott szüleménye, a "bármi lehetsz" jelmondat. Az…
Negyed éves publikálási szünet után újra jelentkezem. Az elmúlt időszak a személyes fejlődésen túl számos…