Eleinte ez a filmkritika egy könnyed, pozitív példának indult, hogy lám, vannak olyan alkotások, ahol a férfi és női nemi szerep rendben van.
Így először nagyon megörültem az Ahol a folyami rákok énekelnek c. filmnek (eredeti cím: Where the Crawdads Sing).

A történet kibontakozásának és beteljesülésének katarzisában úgy éreztem, végre írhatok egy olyan filmről bejegyzést, ami nem a káros irányba kondicionálást erősíti, és nem esek abba a spirálba, hogy csak a rossz példákat hozom fel, vagy csak a negatív kritikát tudom megfogalmazni.

aztán elmúlt…

Hagyva ülepedni magamban, beszéltem mással is a filmről, és egyre jobban formálódott bennem, hogy “itt sincs rendben valami”, meg “ott sincs rendben valami”.
Ami végül oda “fajult”, hogy még várni kell arra a nagy fellélegzős, pozitív folyamra a megfelő moziért.

a cikk rafináltan elrejtett spoilereket tartalmaz

Szögezzük le, alapvetően ez egy jó film, hiszen a történet fondorlatosan felépített. Egy rejtéllyel indul, aminek megoldásán végig izgulhatunk, így folyamatos érdeklődést tartva fent, lezárásként egy remek csattanóval.
És tetszett az a nyitva hagyás, hogy igazából nem derült ki, hogyan is csinálta meg azt, ami a tárgyalás alapján úgy tűnt, nem volt lehetséges. Akár egy bűvész.

A vonalvezetés egy mocsár melletti családból indul az 1950-es évek Amerikájában, ahol az apa igen mérges az életre, majd a feleségére, majd a gyerekeire. Megverve a “szeretteit”, úgy tűnik egyedül Jim Beam-el értik jól meg egymást.

Ebből a környezetből először az anya, majd a testvérek, végül az apa is lelép, egyedül hagyva a 7-8 éves főhőst (Kya). A kislány feltalálja magát, megtanulja az életben maradást a mocsárban és a környék boltosának visz árukat, végül felnőttként egy gyilkossággal vádolják meg. A film főleg a bírósági tárgyalásról szól, sűrű múltba visszatekintésekkel.

Ez összefoglalva, a nyugodt felszín. De a mélység veszedelmes üzenet-aknákat rejt, amiket bármikor kidobhat a mocsár.

Ennek megfelelően, ahogy érlelődött bennem a látottak élménye, kerültek felszínre a pszichológiai hiányosságok és visszásságok. Annyira, hogy ezzel a filmmel nagyon sok minden nincs rendben.
Egy ideig azt hittem, hogy nem tudom a dolgok jó oldalát látni, és a nemi szerepek témában mindent ilyen borúsan érzékelek.
Aztán csak összeállt a kép, és kiderült, hogy ez tényleg nem frankó se erkölcsileg, se realitásában, se romantikus ábrándjaiban.

Nem, egyszerűen az én erkölcsi normáimba nem fér bele, hogy a legnagyobb szerelem mellé (aminek a szeretetről kellene szólnia, és nem kizárólagosan az adott személy érdekeiről, hanem lehetőleg a körülvevőkéről is) teljesen hétköznapi módon odahelyeznek egy gyilkosságot.

Ez inkább a “szerelemben és háborúban mindent szabad” erkölcsi értékeinek szintjén van. Hogyan működik ez? Ha szerelmes vagyok, akkor bármit is teszek, igazolva van?
Hát, ez nem éppen a szeretet húrjainak pengése. Cupido tuti öklendezne, ha ilyen dallamot kellene játszania hárfáján.

Persze értem, hogy a film műfaja thriller, és ne Teréz anya életét várjam a filmben, de akkor ne akarjanak erkölcsi tanulságokat meg idilli szerelmi történetet letolni a torkomon, amikor jó eséllyel ez egy pszichopata gyilkosról szól.

James Fallon neurológus, A pszichopátia belülről c. könyv szerzője így összegzi a pszichopátia jellemzőit:

“Bár vitatkozunk azon, léteznek-e egyáltalán pszichopaták, azért a pszichiáterek többsége egyetért abban, hogy […] egyik legmeghatározóbb tünete […] a beszűkült érzelmi tér. A pszichopata nem utál senkit, de nem is szeret úgy, ahogy a legtöbb ember szeret, vagy olyan módon, ahogy azt a többség elvárná. A pszichopata általában kiválóan manipulál másokat, kitűnően hazudik, sokszor jó beszédkészséggel rendelkezik és lefegyverzően elbűvölő.”

Nem fog egyből-egybe illeni ez Kya karakterére, de mivel az egész film gerince arra épülne fel, hogy Kya egy természeti lény, annak törvényei szerint, valójában a pszichopata jelleget igazolja. Ahogy majd látjuk is a film utolsó monológjában, hogyan akarják a filmkészítők a gyilkosságot a természeti lény állapottal erkölcsileg igazolni.
Na de, ki is ez a nő?

Női szerep

Nagyon életképesnek tűnik a vadonban, bárhol megállja a helyét, szép, intelligens.
Kislányként besegít a házimunkába, majd egyedül maradva végzi ezt továbbra is. Nem züllik le, hanem a lehetőségei szerint rendben és csinosan tartja a házat. Később pedig ki is cseréli a berendezést.
Tud együttérző is lenni, amikor Tate az édesanyja és húga haláláról mesél.
A bizalom kiépítése után a szeretkezésre is nyitott a számára fontos férfival.

Ennyi a női nemi szerep. Szerintem elég felszínes, de az alatta lévő személyisége annál izgalmasabb és torzabb, miközben megdöbbentően következetlen és ellentmondásos jellemet építettek fel a karakterében.

Alig van bárkihez és bármihez kötődése.
Nem tud emberekhez kapcsolódni, összesen négy emberrel foglalkozik. Akikkel talán a legszorosabb kapcsolata van (boltosok) az nem szociális kapcsolat, csak a túlélés ösztönéről szól.
Nincs egyetlen állata sem, miközben gyerekkorában a családban volt. A börtön jelenetekben odatett a rendező egy macskát, de az egyáltalán nem illik oda.
Kya valójában csak lerajzolta és megfigyelte az állatokat. Nem lépett velük interakcióba.

Ezt kifogástalanul megmagyarázza a háttere, a gyerekkora.

Apja agresszív, bántalmazó volt, amúgy meg mindentől és mindenkitől eltiltotta. Eléggé kétséges, hogy egy így nevelt személy a magára maradásból túlélve kerül ki. De lenyűgöző pszichés tartalékaink, és túlélési ösztönünk miatt lépjünk ezen túl.
A folyamatos elhagyás azonban rányomta bélyegét a teljes viselkedésére. Ezért nem is akar kötődni másokhoz, nehogy újra elhagyják, az elvesztés fájdalmát elkerülve.

És miért is nem volt ő egy természeti lény?

Mert már minden alap emberi mintát megkapott akkorra, amikor az apja is elhagyta. Addigra már teljesen kialakul egy ember személyisége. 7-8 éves korra ez általában mindenkinél lezajlik..

Azért sem természeti lény, mert precízen megtervezte a gyilkosságot, minden részletre gondolt, és azt végre is hajtotta úgy, hogy utána semmi lelkiismeret-furdalás nem látszott rajta.

Egy percnyi megingása nem volt, folyamatosan úgy tűnt, hogy csak a helyi közösség egy áldozata. Mindössze azon aggódott – és ezért együtt is éreztünk vele -, hogy az eddigi nagyfokú szabadságát el fogja veszíteni, ha gyilkosként elítélik.

Még egy érdekes adalékot vélek felfedezni ebben a filmben, és Kya személyiségében.
A szingli lét esszenciáját mutatja be, és ha jól figyelünk, a hátulütői is kibuknak.

Összegezve a női nemi szerep: sok tekintetben reálisan és megalapozottan fel van építve az eseményekben a viselkedése és reakciói.
Ami tátongó hiányosság, az a traumája következményeinek nem eléggé figyelembe vétele. Ennek, a valós életbeni kimenetelét a folytatás cikkben fogom kibontani.

A szokásos záró gondolat: nekem se higgyétek el, amit leírtam, gondolkozzatok el rajta, nézzetek utána! Ehhez a linkeket lejjebb találjátok.

Kiemelt képünk felvétel a filmből – Forrás: Shotdeck