Előző cikkünkből megtudhattátok, a régmúltban milyen körülmények között is növekedtek, majd képződtek az indián fiúk, egészen kamasz korukig. Az indiánok között a fiúk nevelése felnőttkorig csak pár pontban különbözött a kamaszkor elértéig.

Ebben a cikkben azt vesszük át, milyen út vezetett a különböző indián népeknél a serdülőkortól a férfivá válás választóvonaláig. Ugyanez mentén szántunk egy bejegyzést a lányok hasonló életútjára is.

Prérilakó indián fiúk jövőképe

A síksági indiánok között a fiúknak, mint “karriermodell”, nem sok választásuk volt. A főleg vadászatból élő törzsekben a példaképek a vadászatban és csatákban jeleskedő férfiak voltak. Rájuk csillogó szemmel néztek fel a fiúk a dicsőítő és díszes felvonulások során. Hősként rajongtak irántuk, beléjük ivódott a követendő példa, látva a törzs megbecsülését.

Ezeknek a fiúknak nem álltak rendelkezésükre sportolók, színészek, sztárok, tudósuk vagy politikusok, akikre felnézhettek volna, és akiknek a nyomdokaiba léphettek volna. Nem sok választásuk volt az életben, és a legvonzóbb út, ami gazdagsággal, tekintéllyel és befolyással járt, a sikeres és elismert harcos útja volt. Saját szemükkel látták, mekkora csodálattal veszik körbe őket a nők és férfiak egyaránt.

Úgy tűnik, szinte pontosan ugyanúgy viselkedtek a századokkal ezelőtt indián fiúk, mint a világ többi tájainak fiai. Ugyanúgy vágytak mások elismerésére. Ha ezt a megbecsülést felnőttként kivívják, a törzs ezt ajándékokkal, dicsőítő énekekkel és a tiszteletükre rendezett lakomákkal fejezi majd ki.
Így a fiatal farkaskölykök sóvárogva várták azt az időt, amikor harcba indulhatnak, és kiérdemelhetik ezt a tiszteletet.

Ezért a legfőbb jövőképe az indián fiúknak, és a tökéletes indián férfi szerepmodellje a prérilakó indiánok között, a harcos volt.

Mivel a törzs életben maradása múlott ezen, a közösség ehhez minden eszközt és lehetőséget biztosított is:

A bolygón senki sem álmodhat ideálisabb gyerekkorról, mint amilyet a síksági indián farkaskölykök éltek. Nemcsak hogy megengedték nekik, a veszélyes játékokat, még biztatták is őket, hogy minél több kockázatot vállaljanak és feszegessék a határaikat.

Ahogy az előző cikkben erről szó volt, idősödésükkel egyenes arányba fokozták a kihívásokat, játékaik durvultak, amit senki sem korlátozott, csakhogy kiválóvá fejlődhessenek.

Ez talán többeknél igazságtalanság érzést kelt, és megnyomja a “patriarchátus” vészcsengőt. Azonban ez evolúciós szempontból érthető. A fiúk csinálhattak amit akartak, mert harcászati felkészítésen vettek részt egész életükben, de közben meg érzelmileg jobb bánásmódot kaptak a potenciális elvesztés miatt. A lányok érzelmi óvásból kaptak kevesebbet, de fizikai óvásból kaptak többet. A nőt kell jobban óvni, mert a faj fennmaradásának jobban ő a kulcsa. Kevés férfi sok nőt is meg tud termékenyíteni.

Ha nem felejtjük el, hogy az indiánok – főleg a prérilakók – természeti népek voltak, akkor ennek a hozzáállásnak már van értelme.

Talán ha az, hogy a fiúkat érzelmileg jobban óvták és a feladataikat életkoruk szempontjából tovább sajátíthatták el játékosan, mint a lányok, még mindig az egyenlőtlenség érzését kelti, nézzük meg az apacsok esetét:

Az én népem mindig edzett volt. A férfiak minden reggel a jeges vizű folyóban fürödtek, s ha befagyott, lékeket vágtak a jégbe, és tovább fürödtek. Mind megtanultak úszni. Télen kiálltak meztelenül a fák alá, és várták, hogy belepje őket a hó. A Sárkányölő szokása szerint gőzfürdőbe jártak.

És bár későbbi cikkekben olvasni fogjuk, hogy nem volt könnyű élete az indián nőknek már gyerekkoruktól kezdve se, nehéz összehasonlítani a két nemet. Hiszen a női és férfi indiánoknak is bőven kijutott a viszontagságokból és megpróbáltatásokból a megkeményítő nomád körülmények között.

Az összehasonlítás még nehezebb, ha az egész amerikai kontinenst vesszük figyelembe.

Mert úgy már nem csak a harcos volt az fiú indiánok egyetlen lehetősége a kis közösségekben. A prérilakó indiánokon kívüli számos törzs esetében előfordulhatott más “szakma” is. Például a kaliforniai indián törzsek esetében – mint a moháv, komancs – se nem földművelő, se nem vadász, hanem főleg gyűjtögetővé válhattak.

Nem volt teljesen szokatlan a kézművesség sem: a hupák indián fiúk kitanulhatták a kiváló fatárgyak készítését.

Fejlett indián kultúrák jövőképei

A kiterjedt területű és társadalmi struktúrájú indián közösségekben már sokkal szélesebbek voltak a lehetőségek.

Ugyan az inkák fő foglalkozása a földművelés volt, náluk már viszonylag sokan elérhettek különböző szintű főnöki rangokat. De egész kiterjedt egyéb kétkezi lehetőségek is voltak, mint bányászok, kőfejtők, iparosok, vagy építkezéseken segédek.
Különböző tisztségeket tölthettek be hivatalnokként, és a nemesi család sarjaként csak élvezhették is az életet. Természetesen itt is fontos szerepmodell volt a katonáé, de akár papként is elképzelhették jövőjüket.

Papok az Észak Dél-Amerikai Chiriqui kultúrában is lehettek, nem csak harcosok. A Délkelet Észak-Amerikai necsez társadalom indián ifjai lehettek katonák, nemesek, vallási-, polgári- vagy katonai hivatalnokok és természetesen a termelő nép tagjai is.

A pueblo indián ifjakból válhatott fővadász, harci főnök vagy harci pap is.

Az aztékok lehettek földművesek, szent katonák vagy szent papok, számos iparos szakma művelői, mint szerszám vagy fegyverkészítő, fafaragó, vésnök, fazekas, de akár aranyműves is. Mint más kiterjedt kultúrákban, itt is szükség volt hivatalnokokra.

A majáknál is kiemelt fontosságú volt a földművesség, de elérhető volt a papi hivatás, a harcosság és a hivatali elfoglaltságok, ahogy a bányászság is. Ezt azonban erősen bekorlátozta, vagy akár eleve elrendelte, hogy a pap milyen horoszkópot is készített a fiúcska születésekor.

Az északi kontinens Észak-Nyugat partvidékének indiánjai, mint a haidák, tlinkitek, tszimsjanok, Kvakiutl stb. kiterjedt iparosságuk miatt számos lehetőséget adtak a fiatal fiúknak. Lehettek még vadászok, halászok, vagy különböző fémtárgyak készítésére specializáltak. A környékre jellemző kifinomult fafaragás mestereivé is válhattak.

Természetesen a kiterjedt társadalmakban is válhattak vezetővé, vagy egyenesen uralkodóvá, de ezek többségére inkább születni kellett, minthogy életpálya lehetőség lett volna.

A többi szakmairányt is azért sokban befolyásolta a családi háttér és a társadalmi státusz, pláne ha a rang és politikai vezetői szerep örökletes volt.

Kamaszkori indián szexualitás

Ahogy felébredt a fiatal fiúkban a lányok iránti kíváncsiság, annak kifejezése nagyon természetes mederben zajlott a prérilakó indiánok között, hiszen egész pici gyerekkoruktól megszokták a hosszú téli estéken a szülők szeretkezését a szomszédos fekhelyen.

Ahogyan az indián nők hozzászoktak a férfiak meztelenségéhez, természtesnek tartva ezt az állapotot, úgy a férfiaknak is alkalmuk nyílt megfigyelni a nőket és lányokat fürdés közben. Ebben nem láttak semmi erkölcstelent, hiszen úgy fogadták el a dolgokat, ahogy vannak. A ruhára inkább az elemek elleni védekezésként tekintettek. A lányok egészen hároméves korukig, a fiúk pedig hatévesként is meztelenül jártak.

Összehasonlítva az európai, hittérítőkkel tarkított kultúrával, a leírások szerint nem voltak az indiánok szemérmesek:

A szoros együttélés és a természetes közeg hatására a nyilvános meztelenkedés mindennaposnak számított. McKenzie például megemlíti, hogy a férfiak és a nők is meztelenül úsztak a folyókban. […] A gyerekek, lányok, nők és férfiak meztelenül fürdenek, így egymás testének látványa mindennaposnak számít.

A fiúk szabadon engedése a szexualitás területén is megnyilvánult. Ebben a korban (14-15 éves) előfordult, hogy a fiúk már férjezett asszonyokat szöktettek meg.
Kérdés, mit szóltak ehhez a szóban forgó férjek? Vajon emlékeztek rá, hogy ők is voltak fiatalok?

Felnőttséghez közeledve

Változó volt, hogy melyik kultúrában és törzsben mikor is jött el a felnőtté válás ideje. Ami lehetett egy több éves idősáv is, attól függően, hogy mikor vált késszé a fiú a végső próba letételére, mikor is fogadta be a közösség a felnőttek táborába.

A majáknál ez a 17-20 éves kort jelentette, amikor már meg is nősülhettek.

Az inkáknak el kellett sajátítaniuk az érettségi vizsgáig az erőnléti edzettséget, birkózást, futást, verekedést. Különböző fegyvereket kiválóan kellett használniuk és azokat kifogástalanul el is készíteniük.

A sarkvidéki indián fiúk tizenéves korukban váltak férfivá. Amikor már rendelkezésükre állt a tudás és tapasztalat egy saját csónak megépítésére.

A síksági indiánoknál a felnőtté avatási próbák és szertartások 14-15 éves kor körül kezdődtek. 12 évesen részt vehettek már bölényvadászaton, például borjakat ölni. 15 évesen pedig akár hadiösvényre is mehettek már, mint segítő.

És bár számos féle férfivá avatási szertartása volt a különböző indián törzseknek, a teljes értékű felnőttségnek megvoltak a megfelelő lépései, amit egy későbbi cikkben fogunk kifejteni.

Így jutottak el az indián fiúk a felnőtté avatás küszöbéig.

Az indián fiúkról szóló további cikkek:

A szokásos záró gondolat: nekem se higgyétek el, amit leírtam, gondolkozzatok el rajta, nézzetek utána! Ehhez a linkeket lejjebb találjátok.

Kiemelt képünk MI generált.