Az indiánok közösségeiben a lányok nevelése kamaszodásig sokban hasonlított a fiúkéhoz. Ez különösen jellemző volt a prérilakó indiánok esetében, ahol a törzsek jelentős része a kisfiúkat és kislányokat nemüktől függetlenül nevelték egészen négy-ötéves korukig.
Ezt az időszakot követően más jelleget vett a társasági okítás folyamata. Ennek fontos célja volt a női és férfi szerepek elsajátítása, nemkülönben a női-férfi viszonyokkal való tisztába kerülés.
A lányok kamaszodásáig tartó fejlődési folyamatot vesszük át ebben a cikkben, ahogy ezt már megtettük a fiúk hasonló életútjára is.
Alapok lehelyezése
A régmúlt inuit, vagyis eszkimó közösségek egy részében speciális esetekben előfordulhatott az, hogy az elsőszülött lányt, a “kiszolgáltatásnak” nevezett hagyomány szerint sorsára hagyták. Ekkor az anya néha hajlamos volt egy jégszobrot vagy hókupacot készíteni, amelybe a csecsemőt helyezte, szimbólikusan megvédvén az éhezéstől és veszélyektől.
A gyakorlat mögötti motivációk között az életfenntartás nehézségei és a túlélési stratégiák állhatnak. Az északi éghajlaton és a szélsőséges időjárási körülmények között az élelemért való versengés és más túlélési kihívások miatt egyes közösségek esetleg úgy döntöttek, hogy nem tudnak gondoskodni az összes gyermekükről, és az elsőszülött lányt a legsebezhetőbbnek tekintették az ilyen döntések során.
Mivel a síksági indiánok között a nagyobb törzsekben a férfiak harcban és vadászbalesetekben odaveszése sokszor női számbeli többséget okozott, kívánatosabbá vált fiú gyermeket szülni, mint lányt. Ami miatt a nőkkel való bánásmód egyes közösségekben eldurvult.
Tabeau […] a Narrative of Loisel’s Expedition to the Upper Missouri (Loisel Felső-Missouri vidéki expedíciójának elbeszélése) című könyvében írja, hogy a sziú asszonyok részesültek a legkegyetlenebb elbánásban, ezért rengetegen inkább sorsára hagyták lány csecsemőjüket.
Szerencsére ezek csak a kirívó esetek, speciális körülmények és nehézségek esetén előálló drasztikus viselkedések voltak.
Az anyák többségében lányaikról is szeretettel gondoskodtak, ápolták, szoptatták és nevelték őket. Felkészítvén őket a saját életük és a közösségben majdan elfoglalt fontos szerepeik ellátására.
Hasonló bejegyzések
Korai évek
A síksági indiánoknál a kislányok három éves korukig jártak meztelenül, majd valamilyen ruhaneművel eltakarták őket, ami nem a szemérmességről, hanem az elemek elleni védekezésről szólt.
Ahogy elvált a fiúk és lányok nemek szerinti nevelése nagyjából öt éves korukban, a lányok is elkezdték magukba szívni a kultúrának megfelelő női szerepeket:
A kislánytól például elvárják, hogy segítsen a fivérének, és nem fordítva! Így a serdülőkor kezdetére mind a két nem tisztába van a megfelelő szociális viselkedéssel, a kommunikációval, attitűdökkel.
Ennek része volt például a síksági indiánoknál, hogy fiúk és lányok együtt játszottak. A játékokban szerepet kaptak a már megszerzett és ellesett tapasztalatok, mint a főzés, sütés. Eljátszották jövőbeli életüket is levéltipik építésével, a bölényvadászatok majdani feladatainak imitálásával.
A kis levéltipikből később ágakból épített kunyhók készítésére váltottak, amelyeket fakéreggel borítottak. Fiú-lány párokat alkotva eljátszották a férj-feleség szerepét, mentesen mindenféle szexuális felhangtól.
A lányok is megtalálták a nemükre jellemző egyéni játékokat, amik számunkra is igen ismerősek. Hiszen igen kedvelt volt az indián kislányok között is a babázás.
A babák népszerűek voltak a lányok körében, csakúgy, mint szerte a világon. Legtöbbjük puha állatbőrből készült, és bölényszőrrel vagy nyárfavattával tömték ki, akárcsak a párnákat. Az egyszerű kukoricabábútól kezdve az egészen összetett, díszes és kifinomult babáig, sokfélére van példa. Az utóbbiak elkészítése több órányi munkát igényelt.
Minden bizonnyal ez ösztönös és a nemüknek megfelelő szociális viselkedés elsajátításának részét képezte.
Szerepeiket többnyire játékkal és a felnőttek utánzásával sajátították el.
Azonban, mivel a törzs és a közösség léte múlott a felnőttkorra felkészülésen, mint a feleséggé és anyává váláson, temérdek tanulás várt a kislányokra.
Egyes közösségekben pont a sok feladat lehetett az oka, hogy – bizonyos beszámolók szerint – a lányok már kicsi koruktól kezdve komoly munkát végeztek.
Egy lány élete sokkal hamarabb vált kihívássá, mint egy fiúé. Dodge őrmester elmondása szerint korán megtanították nekik az alárendeltséget, és amint megtanultak járni, egyből munkára kötelezték őket. (Dodge, 1971)
Lányok képzése
A legtöbb kisebb népcsoportokban, ahogy a prérilakó indiánoknál is, a lány a családi sátorban vagy kunyhóban maradt házasságkötéséig. Anyjától tanulta a háztartás vezetésének mikéntjeit.
A jupikok indiánoknál a családi lakhelyekben éltek közösen a nők. A lányok anyjuktól és női rokonaiktól is tanultak.
A hidatszáknál a fiúk és lányok képzésének is fontos részét képezte a lovaglás elsajátítása.
A lányok alá inkább csak szelíd lovakat adtak, amelyeket kantáron lehetett vezetni […]. A lányok esetében azért volt szükség eme készség elsajátítására, hogy veszély esetén, például, ha egy ellenséges törzs támadta meg a tábort, könnyebben elmenekülhessenek.
Hat- és tízéves koruk között a lányok besegítettek nőrokonaiknak fa- és vízhordással. A játékot a munkával ötvözve gyöngyöt és sültüskét kaptak, hogy próbáljanak meg készíteni valamit.
Anyjuk megtanította nekik azokat a képességeket, amikre egy nő életében szükség lehetett: favágásra, kert gyomlálásra, ruhák készítésére, főzésre stb.
A hidatszáknál a főzés elsajátítása inkább anyjuk figyeléséből állt, és nem közvetlen útmutatások alapján zajlott.
Stephen H. Long beszámolt a varjú törzsben elnyomóbb anya-lánya kapcsolatokról is. Mint lányok megütése, vagy folyamatos elnyomás alatt tartása.
De azt hiszem ez egyedi és akár tömeges mértékben is megtalálható a világ bármely táján.
Az inkák között a lányok egy része – a fiúk többségéhez hasonlóan – egy központi helyen kezdte meg tanulmányait, illetve állt a társadalom szolgálatába. A “Nap-szüzeknek” mondott nők voltak ők. A birodalom fővárosában éltek, és az ország valamennyi tájának legszebb lányaiból kerültek ki.
Életüket adva a közösségért
A fiúk hasonló cikkében már írtuk, hogy az extrém játékaikkal könnyen az életüket veszíthették. Azonban egyes kultúrákban a fiatal lányoknak is volt okuk aggódniuk, vajon megérik-e az öregkort. Csakhogy ez esetben nem a saját hibázásuk miatt, hanem az indián közösség fennmaradásáért.
Egy mexikói indián nép, ahol a zöld kukorica istennőjeként tisztelt Xilonen igényelt súlyos áldozatot egy Július elején tartott ünnep végén. Az istennő tiszteletére egy fiatal lányt kellett áldozatként bemutatni.
Az észak-amerikai prérin lakó paunikra kell gondolnunk, akik még a XIX. század közepe táján is – mint egyetlen a bölényvadász törzsek közül – egy lányt szoktak feláldozni, és akiknek szent törzsi zacskójukban, mintegy emlékezésül egykori földműves voltukra, drága fétisként egy kő kukoricacső nyugszik.
Ami számomra – ítélkezés ide vagy oda – egy babonás, barbár szokás. Bár valahol megérthető a természeti népeknél, hogy akiknek élet és halál múlik törzsi szinten egy bizonyos ételtől, azok ilyen drasztikus módszerekhez is fordulhattak, hogy biztosítva gondolják a bőséges termést.
És csak remélni tudom, a feláldozott lány megtiszteltetésnek vette, hogy ő lehet a törzs létének egyik kulcsa, de még ennek a lehetséges tudata se elég vígasztaló számomra.
Az inka kultúrában, a napszűzeknek, az acllacuná-knak is volt ilyen szerepe. Bár nem minden acllacu vált áldozattá, néhányukat kiválasztották a legfontosabb vallási rituálék során, különösen a nagy ünnepeken vagy krízishelyzetek idején, hogy biztosítsák az istenek jóindulatát. Ezek az áldozatok általában önkéntesek voltak, és nagy megtiszteltetésnek számítottak.
A pubertás határán
A kamaszodás – ahogy mindig is így lehetett – az indián lányok számára is számos változást hozott.
Lehetett ez a legegyszerűbb, mint a haj viselésének megváltoztatása, mint a hidatsza lányoknál. Akik pubertás határa körül, körülbelül 12 éves korukban felnőtt frizurára váltottak, az addig a fiúkkal egyező hajviseletről.
De többnyire sokkal komolyabb változásokat jelentett ez: a testé, a bimbózó szerelmi érzéseké, a felnőttség elérkezéséé. Ezekről azonban már a következő cikkben lesz szó.
Az indián lányokról szóló további cikkek:
A szokásos záró gondolat: nekem se higgyétek el, amit leírtam, gondolkozzatok el rajta, nézzetek utána! Ehhez a linkeket lejjebb találjátok.
Kiemelt képünk MI generált.
