Az első évad humorrobbanása után, a második évadot továbbra is viccesen tálalva, de már komolyabbra vették. Itt, a harmadik évad kritika soraiból megtudhatjuk, hogy az állandó megújulás milyen formában ölt testet. A dráma-komédia még jobban eltolódik a komolyság irányába, ami nem feltétlenül válik előnyére.

Változások

A 3. évad rögtön sok átalakulással indított.

Először is, stúdióváltás történt, ami magával hozott valószínűleg egy nagyobb büdzsét. Ez a minőségibb grafikákból és intrókból következtethető. Ennek keretein belül lettek új, formatervezett vadászgépek, újrarajzolták a kompokat, és az űrállomások is kidolgozottabb, elegánsabb kinézetet kaptak.

A sorozat megnevezése is módosult, az Orville: Új horizontok névre. A Screenrant.com cikkéből pedig kiderül, hogy hivatalosan is visszavettek a humor faktorból, és ráerősítettek az érettebb, politikailag kiélezettebb témákra. Érezhető is volt.

Politika és társadalomkritika

Bizony, a két első évad fokozódó fellelkesülésével itt még nagyobb lendülettel csapnak bele a gender PC lecsóba.

Rögtön az 1. részében egy leszbikus pilóta mesél a barátnője elvesztéséről Isaac-nek, a mesterséges lénynek.
Ebből azt érzékeltem, hogy MacFarlanék is beálltak a nemi reprezentációs kvóták alá. Azért valószínű, mert a homoszexuális faj fel volt építve (habár logikájában sután), így indokolt volt a velük foglalkozás, de az itt elmesélt történetben mindegy lett volna a meghalt fél viszonya a mesélőhöz.

És ha már első rész, akkor ez még valóban csak a bevezető volt, mert az 5. epizód gyakorlatilag egy transzneműségi rész.
Nemváltási érzelmekről és műtét körüli politikai egyeztetésekről szól a Moklán kultúra hagyományai kapcsán.

Ledöbbentő volt számomra az érzelmi befolyásoltság, az életekkel hazardírozás és a butaság kombinációja.

Ez a rész sajnos nem társadalomkritikának készült, mert komolyan vették, az egyvalaki mindenáron megmentését. Ami elé lehetett volna görbetükröt kalapálni.
Hiszen hasonló jelenségek zajlanak jelen társadalmunkban, és az emberek többsége ugyanúgy nem ismeri fel a következményeket, ahogy a sorozat ezen szituációjában sem.

Ugyanis jogosan döbbenhetünk le azon, hogy képesek a főhősök megkockáztatni milliárdok életét – háború kirobbanása esetén -, egyetlen Moklán gyerek lelki válsága miatt, amit lehet, később kockázat nélkül megoldhattak volna, némi várással.

Ehelyett, kerestek egy kiskaput az egyértelmű parancsban, és így vitték át akkor is a szándékukat. Persze szerencséjük lett, így még az ezzel kapcsolatos tanulságot se vonták le. Elégedettek lehettek a rendszert kijátszó rafináltságukban.

Igen szörnyű kimenetel az hosszútávon, ha a butaságot a siker igazolja. Hiszen, az azt követő felbátorodásnak beláthatatlanok a következményei.

Ez egy gyerekes és felelőtlen hozzáállás és világszemlélet.

Ráadásul a készítők úgy csavarják a helyzetet, és manipulálják az érzelmeket, hogy nagyon könnyen tudjuk igazolva érezni a vállalt kockázat mértékét. Ezért, itt nagyon tudatosnak és ébernek kell lenni a közvetített üzenet kapcsán.

Mert gondoljunk bele: míg Spock feláldozta magát Kirk-ékért, mert a sokak érdeke erkölcsileg előrébb való volt a kevesekénél. Addig ebben, a pár tíz évvel későbbi Star Trek paródiában – ami magát itt már komolyan veszi a megváltozott társadalmi hozzáállásban -, a kevesek vagy az egyén érdeke előrébb valóvá vált a sokakénál. Elég drasztikus változás.

Így átesve a társadalom-kritika határán, a sorozat társadalom-programozóvá lett.

Ez a legnagyobb hibája a szériának, hogy kettős mércét alkalmaz, amikor a kedves vagy a lényegtelen karakterek életéről kell dönteni.

Ha a kedvencünkről van szó, semennyi élet feláldozása vagy kockáztatása nem kis ár. Legyen az mentőakció, vagy sokak feláldozása egyért ebben az esetben.
Miközben, ha nincs veszélyben főhős, gondoskodók és együttérzőek gyógyítás és megmentés kapcsán.

Ha nem a közvetlen közelmúltban készült volna ez a rész, azt mondanám, hogy milyen érdekes politikai és társadalmi fikciót kreáltak egy képzelt fajjal kapcsolatban. De így, egyértelmű szimbolikája a transzneműség aktuális, világ szinten terjedő kezelésének, hogy csak a nemváltó műtét oldhatja meg szerintük, a nemi diszfóriában szenvedők lelki válságát.

És azt a butaságot és szűklátókörűséget is tudattalanul modellezi, ami ugyancsak gyakorlat egyre több országban, hogy pár ember lelki békéjéért hajlandóak az emberek sokszorosának az életét megnehezíteni vagy tönkretenni.

A spanyol transztörvény kapcsán erről be is számoltunk, hogy ennek a fajta hozzáállásnak milyen ára van.

Vissza az időutazásba

Rögtön a következő rész, a 6-ik, könnyedebb vizekre evez az időutazás lehetséges következményeinek boncolgatásával. Itt pedig, újra szabadjára engedhetjük nevetőizmainkat.

Gordon visszakerül a múltba. 2025-ben találnak rá. Nagyon frappánsnak találtam azt a  párbeszédet, amikor nem akar visszamenni a saját idejébe, és számon kérik a tetteiért.

– Talán ezt szánta nekem a sors. Ki tudja? Ki tiltja meg, hogy azt tegyem, amihez kedvem van?
– Ohh. Látom fel is vetted a korszak stílusát.

És valóban. Igencsak jellemző manapság, az “azt csinálok amit akarok”, és “jogom van hozzá” hozzáállások mellett ez az önigazoló szemlélet.

Megfigyelhető, hogy a Star Trek ihlette sorozatokban szeretik az időutazás témáját. Főleg visszatérni a saját korunkba, ahol számos helyzetkomikumot lehet kipróbálni.
Itt is rengeteg nagyon ült, főleg amik Isaac-al kapcsolatosak voltak. Dőltem a nevetéstől.

A jó öreg matriarchátus esete

A 7. részben tovább folynak a Data-szerű poénok fabrikálásai Isaac értetlenkedéseiből, és szociális botladozásaiból.

Előkerül egy megrögzötten matriarchális faj, akik másodrendű polgárként kezelik a férfiakat, és ki nem állhatják a vezető hímneműeket.

Ezzel a fajjal megint egy fordított társadalomkritikát alkalmaznak, akikkel a tárgyalás először a kulturális összeegyeztethetetlenség miatt az ő berendezkedésüknek megfelelő környezet hazudásával, szimulálásával indul.

Bortusz (a moklán) jó beszólása: “Minek akarunk szövetkezni egy ilyen szűklátókörú fajjal?” És jöttek rá a nagy összenézések.

A rész súlyosságát tovább tetézik Isaac érzelmi feltúrbózásával, ami egy számomra meglehetősen visszás évadzáráshoz vezet.

A bűntudat következményei

Az évadzáró rész két olyan témát is tartalmaz, amit érdemesnek tartok mélyebben átbeszélni.

Először is, visszatérnek az első évadbeli szociális-háló-társadalomkritika bolygóra.

Felveszik a lányt, aki segített nekik annak idején. A lány eleinte örül, majd egyre nagyobb bűntudata kezd lenni, hogy ő jól érzi magát, a többiek meg közben szenvednek.
Vagyis túl nagy a kulturális sokk, és nem tudja elviselni az eddigi életéhez képesti túl jót, a teljesen más társadalmi berendezkedést, az utópiát.

Remekül és hitelesen bemutatja a rész, hogy mi is történhet azokban a személyekben, akik a “hátrányos helyzetű” és “elnyomott”, áldozati szerepet játszó embereket próbálnak megmenteni, mint például a számos gender-kultúrabelit. Transzneműeket, interszexuálisokat, vagy bizonyos esetben a feministákat.

Segíteni nem tudnak nekik, pláne amikor nincs is min, de a bűntudatuk csökkentésének eredménye egy rosszabb társadalom, ahol talán már nincs akkora lelkiismeret furdalásuk. Erre utaltam az 5. rész kapcsán is.

A másik téma, a képzelt szerelem.

Két évadon keresztül bontogatták a mesterséges lénnyel kapcsolatos szerelmi szálat, de mégse sikerült annyira hitelesen bemutatni, mint a Star Trek: Az új nemzedék sorozat 4. évad 25. részében.
Ott egy epizódon belül jobban összerakták a koncepciót, az emberi működés pszichológiájának és a mesterséges értelem fejlődési realitásának felhasználásával.

Itt mindössze egy naiv, romantikus, rózsaszín vattacukor lett belőle, amiből bár építettek valami látványosat, és szappanopera-szerű szívmelengetőt, de ahogy bele akarnánk kapaszkodni, mint valami biztos menedékbe, rögtön szétfoszlik. Hisz tele van lyukakkal.

Egy ilyen komoly téma tudományosan hiteles szintjéhez nem sikerült az Orville stábjának felnőni három évad alatt sem.

Értékelés

Bár voltak jó pillanatok ebben a szezonban is, és a levonható tanulságok se elhanyagolhatóak, amit akarva vagy akaratlanul szolgáltattak számunkra, a sorozat sokat esett a szememben.
A legnagyobb erkölcsi mélyrepülésnek az 5. rész bizonyult, amit a záró epizód végzett be.

A mai kor pár gondolkodási mintájával szembesülés miatt érdemes végignézni, pláne, hogy szebb köntösbe is lett bújtatva. De szerintem itt álljunk meg! Nem kell az a következő évad. Jobb, ha ezt nem erőlteti tovább MacFarlane.

Így összegezném:

Szép volt. Jó volt! Köszönöm Ennyi!

Rapülők

A sorozatról szóló további kritikák: