Egy átlátható kritika és egy általános áttekintés miatt megírt, Emily Ratajkowski: A testem könyv cikke után mélyebbre hatoltunk Emily életének értelmezésében először hatalom iránti fétisének, majd a nők testének felszabadítása témák mentén. Utóbbi tárgyalását fontosnak tartottam a lehetséges hatása miatt sok ember életére, és az írásai egyik fő üzenetének is tekinthető. Ehhez csatlakozik a mostani másik, hasonló volumenű téma, a divatipar tárgyában tett kinyilatkoztatásai, cselekedetei, és a közöttük feszülő ellentmondások.
Modellszakma előnyökkel
Mesél egy ingyen buliról, amibe spontánul csöppent egyik barátnőjével. Ebben a bárban meghívójuk állja minden fogyasztásukat. Kiderül vendéglátójukról, hogy egy, modelleket felhajtó emberről van szó, aki később megbízói szórakoztatására átfuvarozza a lányokat egy másik helyszínre.
Más alkalommal, egy hasonló feltételű utazásmeghívást is kap ettől a parti-szervező személytől, ahol bár önkéntesen, de mégis elvárva volt, hogy a lányok kicsit jobban odategyék magukat.
Ezek az esetek tizenkilenc évesen úgy tűnik, nem mutatták meg neki, milyen is ez a világ, és lehet nem kellene ide tartozni. De valószínűleg a benne dolgozó motivációk erősebbnek bizonyultak, mint az eltántorító erők.
A pénz szabadságot jelentett, és egy egészen másfajta hatalmat, amelyet még csak most kezdtem megérteni, de máris elkeseredetten vágytam rá.
Több ehhez hasonló megállapítást is megoszt magáról, de az őszinte következtetés nem jött el, hogy valójában szerette és szereti ezt a világot. Hiszen különböző hatalmakat kapott: fiúk és férfiak felett; nők és barátnői felett; pénzt; társadalmi státuszt; testét csodálók feletti irányítást; online rajongótábort, akikre hatni képes:
Még mindig rabja vagyok annak az érzésnek, amit az Instagram ad, amikor látom, hogy egy bejegyzésemre ömlenek a kommentek és lájkok. Ha csak úgy mellesleg csinálok egy képet és feltöltöm, több millióan nézik meg, és ez eléggé fel tud dobni. Izgalmas a tudat, hogy emberek szerte a világon arról beszélnek, amit közzétettem. Erős érzelmi lökést ad, hogy képes vagyok ilyen szökőárt kelteni, amikor csak akarok.
Hasonló bejegyzések
Ilyen részegítő motivációk dolgoznak benne, mint a hatalom látszata és a másokra hatni képesség érzése.
Aki ilyeneket tapasztal, függőjévé válhat és vágyhat az érzelmi lökésekre, amik ebből származnak. Függőként pedig folyamatosan növelni kell a dózist, mert a szervezet mindig hozzászokik.
Elég valószínű, hogy ez az érzelmi addikció az egyik, ami motiválja a játékban maradásra.
Vívódások
Egy egész fejezet játszódik ingyen, teljes ellátással biztosított Maldív-szigeteki egzotikus utazáson akkori férjével – amihez még szép fizetés is járt – ahol egy újonnan épült szálloda Instagram-promótálását kellett elvégeznie.
A könyv, ebben a környezetben játszódó gondolatai afféle őrlődő, őszinte felismerések Ratajkowski valódi viszonyáról a divatiparhoz.
Csakhogy olyasféle őszinteség ez, ami hasonlít a hirtelen, a hangulat hevében meghozott újévi fogadalmakhoz: januárban már tettek nem követik.
Pénzt kaptam egy nagyvállalattól, amelynek egy milliárdos a tulajdonosa (vajon hogyan szerezte a vagyonát?), és olyan képeket tettem közzé, amelyek arra ösztönzik a világot, hogy a testemet tekintse az elsődleges értékemnek. Az egész az én hibám. Összeugrott a gyomrom. Talán be kellene ugranom az óceánba, gondoltam. Megtisztulni az esőben és a sós vízben.
Érdekes módon, úgy tűnik e gondolatokat tartják a kritikusok a könyv egyik kulcsmondatának. Amikre ráadásul – igen erős csúsztatásként – felépítették a “hazug és korrupt modell szakma egy tagja most őszintén kitálal” marketinget.
Pedig Emily könyvírás utáni élete megmutatja, hogy ezek a gondolatok nem többek, egy leszokni nem akaró dohányos megvilágosodásának: “Le kéne szoknom.” Majd ennyiben is hagyja a dolgot. A feltárt mély élet-kontrasztból úgy tűnik semmit nem mozdult előre.
Az először morális önmeghasonulást okozó gondolatokat önmentegetés, képmutató önáltatás követ. Sőt! Az önmagának is gyomorforgató érzéseket okozó cselekedeteit a helyzet feletti kontroll illúziójának felépítésével próbálja igazolni, racionalizálni:
– Csak próbálok sikeres lenni egy kapitalista rendszerben – csíptem meg az orrnyergemet. – De ez nem azt jelenti, hogy élvezem is a játékot. Mint mondtam, megkerültem a rendszert. […] – „Rohadjon meg a kapitalizmus, de amíg meg nem rohad, addig jöjjön csak az a boríték.” Mondhatsz bármit – nevetett.
Mit eredményez ez? Kihasználja azt a rendszert, amivel nem ért egyet, de közben meg azzal hitegeti magát, hogy különb nála, mert ő megkerülte azt.
Dehogy! Ugyanúgy része és támogatója.
Végül eljut ahhoz a következtetéshez, amit ha tovább is vitt volna a megvalósításba, sokkal inkább lehetett volna a könyv valós metszete és Emily Ratajkowski tényleges kinyilatkoztatása:
A pénz hatalmat jelent, gondoltam. És nekem a szexualitásom kihasználásából származik a pénzem. Az egész átkozott rendszer a velejéig korrupt, és bárki, aki részt vesz benne, ugyanolyan bűnös, mint én. Mit tegyek? Lépjek ki a rendszerből? Valamiből meg kell élnem. Ráadásul van ez az átkozott vakáció is, amit a legtöbb ember akkor sem engedhetne meg magának, ha évekig spórolna rá. Nevetségesen drága, és nekem egy fillérembe se került. Úgyhogy örülnöm kéne.
Csakhogy hiába ébredt rá a megfelelő következtetésre, tovább nem jut ennél. Belepillantott saját ellentmondó élete tükrébe, de inkább gyorsan félrenézett, és a divatiparban maradás mellett döntött. Mert “valamiből meg kell élnem”.
Ki is dönt valójában?
A történet ott kezdődik, hogy tiniként indult el a modell szakmában, édesanyja erős bátorítására. Erre még talán ráfoghatnánk, hogy környezeti hatás volt. Csakhogy nem volt ő családi diktatúrában, már ott is mondhatott volna nemet.
Majd következett az UCLA művészeti szakja, ahonnan igen hamar ő lépett ki a modellkedés és annak előnyeiért.
Vagyis ezt az utat választotta, nem tanult tovább tartósan, nem lett szakmája, nem dolgozott sehol máshol a divatipart és némi filmipari betekintést kivéve. A testéből megélést válsztotta az esze kamatoztatása helyett.
Mindez az ő döntése volt, ahogy most is tovább építi a külsőségek, saját népszerűségének eladását ruházati vállalkozás és podcast beindításával.
Így neki több szempontból is minden lehetősége megvan arra, hogy kilépjen ebből a szituációból és világból. Ő nem egy egyedülálló gyármunkás anyuka, aki ha felmond a nem tetsző körülmények miatt, akkor a környéken nincs más munkalehetőség, és több száz kilométerre kellene költöznie a megélhetésért, ami egy óriási változás és teher lehetne az életben kisgyerekkel.
Minden lehetősége megvan – ha állítólag értelmiségi -, hogy a jelenlegi anyagi forrásaiból kitanuljon egy szakmát, vagy egyetemet végezzen, és elkezdje dolgozó nőként az életét.
Na, ez megint csak hiteles lenne.
Ehelyett mit csinál? Használja azt a rendszert, ami ellen állítólag harcol, vagy legalábbis nem ért vele egyet, majd könyvet ír róla, mennyire rossz is ez neki, és még azzal is tisztában van, hogy visszás a viselkedése. Mindezzel az őszinteség látszatát keltve, amiért szép kis summát zsebel be.
Valójában az van, hogy mélységesen benne van a saját mókuskerekében, és azt hiszi ezzel tisztában van.
Önáltatások hálójának több rétegét építette fel, mint az Eredet c. filmben: álom az álomban.
Az, hogy elpityergi magát, neki milyen rossz, teljesen hiteltelen, mert folyamatosan a sikert és boldogságot játssza meg, hogy eladja a termékeket.
Így az ő példájával még jobban az általa állítólag nem kedvelt patriarchátust erősíti és támogatja. Mert ezt közvetíti: “Így lehet sikeres, boldog és gazdag lenni. Lehetséges! Utánam tudjátok csinálni.”
Elhitetve saját magával is, hogy a több pénz majd a rendszer fölé emel, vagy boldogságot ad. Mindez illúzió, és semmivel sem lesz igazabb, ha lefedi fátyollal.
A szerző további cikkei
Erős csúsztatás, a “férfi társadalom miatt lettem Insta-sztár” duma is. Ugyanis a nők egy része határozottan élvezi, ha a figyelem központjában van, ha szexinek érezheti magát, ha férfiak tömegei sóvárognak utánuk.
Ennyi fotózkodás és megjelenés, meg autóból stílusosan kiszállás után ne mondja nekem Ratajkowski, hogy ő egy áldozat, ami a férfiak uralta világ miatt van, mert csak így tud benne érvényesülni.
Hiszen bármikor kiléphetne belőle. Mégis tovább propagálja.
Sztárszakmai visszásságok
Több esszéjében nehezményezi, mennyire nem vették észre az ő intelligenciáját, ahogy számos divat és filmiparban lévő nő eszét vagy színészi tehetséget sem.
Kardoskodik mellette, ne csak a szexszimbólumot lássuk ezekben a nőkben, hanem belső képességeik miatt legyenek elismerve a testük helyett.
Halle Berry dögös, gondoltam, mégis csak úgy sikerült Oscart nyernie, hogy elcsúfította magát a Szörnyek keringőjében. Eszembe jutott, amit az ügynököm mondott még valamikor régen:
– Ha azt akarod, hogy az emberek jó színésznőnek tartsanak, el kell csúfítanod magad.
Lehet, csak az én filmes hozzá nem értésem teszi azt, hogy csodálkozom ezen a hozzáálláson. Furcsa, hogy a Filmakadémia elismerése az egyetlen, ami számít.
Valószínűleg ez a baj. Túlságosan felfelé tekintenek, pedig lefelé kellene. A világ össz színésznőinek vajon mennyire kis százalékába tartoznak, hogy játszhatnak ilyen szuperprodukciókban?
Ráadásul újra és újra megtehetik. Ez nem elég elismerés a tehetségükre?
Szerintem ezek a színésznők egyszerűen kiemelkedően tudnak játszani. Azért vannak ott, és nem egy veszprémi pinceszínházban.
Kár itt megint a saját szűrőjén át látni ezt a világot is.
Bár csakugyan voltak olyanok, akiknél csak a csinos csomagolás számított a filmiparban, mégis Emily nézete túl szögletes. Néha egy területen tapasztalt sikertelenség okoz egy életbeni beteljesedést.
Mi lett volna Hedy Lamarr-al, (született: Hedwig Eva Maria Kiesler) aki pont azért alkotott nagyot, mert bár jelentős sikereket ért el színésznőként, de szinte csak mint dekorációs elem. Ezt megunva elkezdte az eszét használni, majd számos olyan technológiát adott a világnak, amire most kommunikációs szabvány is alapul, mint a Wi-Fi és a BlueTooth.
Sajnálatos lett volna ebből a szempontból a színészi tehetségét támogatni. Ki tudja mi lett volna abból.
Végül, egy újabb keserű megjegyzés Ratajkowski-tól, aminek oka megint csak nem a rendszer hibája, hanem a női és férfi működés következménye.
Mert valakik Hedy Lamarr-al ellentétben, pont a szépségük kamatoztatásával kerülnek sínre. Pár modell-kollégája sikeresen felívelő karrierjéről mesél, talán némi irigységgel:
modelleknek pedig, akikkel együtt kezdtem, drámaian felívelt a karrierjük, miután nőül mentek egy popsztárhoz, vagy összejöttek egy sikeres színésszel. […] A világ ünnepli és jutalmazza azokat a nőket, akiket a nagy hatalmú férfiak választanak maguknak.
Valójában ez sem az ördögtől való.
A nők a nagyobb társadalmi státuszú férfiakhoz vonzódnak. Ez evolúcionális. Nagyobb erőforrások nagyobb biztonságot jelentenek, jobb genetikai továbbörökítést, potenciálisan több utódot.
Anyaság és divatipar
Az egyik, a könyvét is érintő Harpers Bazaar cikkben azt nyilatkozta, hogy életét átpriorizálta, amiben a fia az első.
Valóban? Nekem erőteljes a gyanúm, hogy itt is kétszínűsküdik, hiszen egy éves fiát már be is vitte a modellszakmába. Abba a modellszakmába, ami ugye az ő szavaival élve: “velejéig korrupt”.
Na, most akkor mégse olyan rossz ez az iparág, vagy anyaként képmutató, és nem érdekli, miként is hat ez fia jövőjére, hanem csak a saját népszerűsége a fontos? Netán az összes együtt, hiszen neki minden kell?
Utóbbi se lehetetlen. Vannak a világon bőven nárcisztikus anyák, akik képesek lépten-nyomon hirdetni gyermeknevelési tökéletességüket, hogy mennyire jó anyák, de ezzel is csak magukra akarják irányítani mások figyelmét.
Ilyen lenne Emily Ratajkowski is? Nem tudhatom, de ez is egy lehetséges magyarázat erre a viselkedésre.
Ezek után, hogy nincs összhangban a mondott a cselekedettel, mi valójában az igaz?
Lehet az “őszinteség” egy újabb üzleti fogás. Lehet az áldozati szerep egy újabb üzleti fogás.
Mi lenne az őszinte? Otthagyni ezt a területet.
De számomra a könyvből egyértelműen érződik: valójában gyerekkorától kezdve tetszik neki ez a világ, a népszerűség és a rá irányuló figyelem. Fenn akarja tartani a jelenlegi életszínvonalát, a hatalmát és kényelmét.
Végkövetkeztetés
Az ehhez hasonló, és a divatipar területén építgetett ambícióiról, az önmagában lévő ellentmondásokról frappáns összefoglalót írt a könyv tükrében Sophie Gilbert a The Atlantic-tól:
Talán érzi, hogy egy ősrégi mocsárba került, de azt nem, hogy hírneve és önreprezentációja révén potenciálisan bűnrészessé vált azokban a dolgokban, amelyeket kritizál.[4]
Kapcsolódó bejegyzések
Ezért én is úgy érzem, hogy jó lett volna, ha a könyv nem csupán egy elmélkedés, filozofálás, hanem bátor előrelépés is a változás, az átalakulás irányába.
Ha, mint belső szemlélő át tudta volna fordítani tapasztalatait egy olyan megoldás felé, ami nem csak önmagának, hanem más, modellszakmától szenvedő számára is adhat egy útmutatást.
De nyilvánvalóan kiderül a könyvből, hogy még keresi az útját, a zavar nagy, és ezen a koszos szemüvegen át tekint rá a világra.
Bár megjelentek a felismerések csírái, de továbbra is ott lappang a számos megfelelés, amit gyerekkorától szívott magába. Ennek egyik – talán önterápiás – megnyilvánulása a szabályszegő, meztelenséget mutató és polgárpukkasztó túlkompenzálás.
Engem nem győzött meg Emily Ratajkowski: A testem című könyvével, és remélem másban is felébredt a kétség, és sikerült kritikus, más szemszöget is figyelembe vevő gondolkodásra inspirálnom.
A testem c. könyv további mélyelemzéséhez olvasd el a következő cikkeket:
A szokásos záró gondolat: nekem se higgyétek el, amit leírtam, gondolkozzatok el rajta, nézzetek utána! Ehhez a linkeket lejjebb találjátok.
- Hedy Lamarr volt színésznő, a Bluetooth feltalálója mérnökként
- Harpers Bazaar interjú a könyvéről, válásról, babájáról, podcastjáról
- Ratajkowski fiát is bevonja a divatiparba, szinte babaként
- The Atlantic kritika A testem című könyvről
Kiemelt képünk elkészítéséhez Shutterstock fotót használtunk.
