Hírlevél
Iratkozz fel a legfrissebb posztokért!
Feliratkozom
Kézzelfogható aktuálpolitikai hordereje van az iszlám kendő (hidzsáb, csador, burka stb.) kérdésének: azok viselésének/nem viselésének. Így fontosnak tartottuk utánajárni, milyen kulturális gyökerekre vezethetők vissza ezek a ruhadarabok, mi is a jelentőségük, mit szimbolizálnak.
Háromnegyed éve forrong Irán, egymást követik a kormányellenes tüntetések, az ezeket követő kivégzések, és az ellenállás különböző formái. Mindezeket a 2022. szeptemberében, a nőkre vonatkozó öltözködési szankciókat nem követő, Masha Amini kivégzése indította el. A 22 éves lány nem viselte hidzsab fejkendőjét, ezért tartóztatta le az erkölcsrendészet.
Az esetről, és az azt követő eseményekről a magyar és nemzetközi sajtó folyamatosan tudósít, és pár cikk – sajnos félrevezetően – a fejkendők eredetéről is alkotott egy képet. Részben ezt is szeretnénk tisztázni.
A Korán több helyen is tartalmaz utasításokat a női kendők viselését illetően, és annak okaira is utal.
Azonban a Korán csak egy része az iszlám alapműveinek, Mohamed élete (szíra) és Mohamed hagyományai (hadísz), együttesen szunna. Szintén elsődleges források, és elengedhetetlenek ahhoz, hogy az iszlámot megismerhessük. Ráadásul, mivel a Korán ezek nélkül értelmezhetetlen, együttesen említendők.
Például a Korán csupán napi 3-szori imádkozást ír elő, míg a szunnából származik a napi 5-szöri imádkozás, amit mindenki alaptételként ismer. Ilyenformán a szunna szintén tartalmaz utalásokat az elfátyolozásra is.
Az egyik, a viselésre utasító Korán idézet:
Ó, kik hisznek! Ne térjetek be a Próféta házába étkezni nem megvárva annak idejét, csak ha az megengedett néktek. S ha meghivottak vagytok, hát térjetek be, s midőn étkeztetek, hát szóródjatok szét.
S ne feledkezzetek bele a beszélgetésbe. Lám! Ez bosszúságot okoz a Prófétának, hisz ő vonakodik (kérni) tőletek a (távozást), de Allah nem vonakodik az igazságtól. Midőn ha kérsz tőlük (a Próféta feleségeitől) bármit, hát kérjétek őket egy függöny mögül.
Ez igy tisztább a ti sziveteknek, s az ő szivüknek. S ne legyen néktek, hogy bosszúságot okoztok Allah Hirnökének, s ne párosodjatok az ő hitveseivel őutána sohasem. Lám! Ez Allahnál hatalmas (bűn) lenne.
Korán,
Ez a rész arra utal, hogy Mohamed feleségeit csak – itt függönynek van fordítva – fátyol mögül lehetett bármely más férfinak megközelítenie. Mivel ez kötelező volt Mohamed házába érkezők esetében, az utcán is így kellett a feleségeinek megjelenniük.
Egy későbbi versben kiterjeszti minden további, iszlámot hívő nőre:
Ó, Próféta! Mondd hitveseidnek, lányaidnak, s a hivő asszonyoknak, hogy vonják magukra lepleket. Ez igy jobb, s ők megismerhetők, s nem háborittatnak. S Allah a Megbocsájtó, a Könyörületes.
Korán,
Ez a vers elrendeli, hogy a muszlim nők a fátyol által megkülönböztetésre kerülnek a nem hívő nőktől. Ilyen jelet viselő nőként, nem lesznek háborgatva.
A megkülönböztetés okára is utal a Korán egy szomszédos versében:
S azok, kik ócsárolják a hívő férfiakat és nőket érdemtelenül, hát bizony hordozzák a gyalázkodást, s a nyilvánvaló bűnt.
Korán,
Ez a vers a káfirok (mindenki, aki nem muszlim) bűnösségéről szól (miszerint nem hisznek Allahban, és hogy Mohamed az Ő prófétája), hogy ők ócsárolják az iszlám hívőket, és tőlük kell megkülönböztetni a nőket.
E két utóbbi Korán idézetből látszik, hogy a nem muszlim (káfir) nőktől való megkülönböztetésre használták az elkendőzést, és ezáltal a mai napig azt az üzenetet hordozza, hogy aki nem viseli, az szexuálisan háborgatható.
A nő nem mutathat meg testéből semmilyen olyan részt, ami a férjén kívüli férfiakat szexuális vágyra gerjeszthet. Ha elrejti e testrészeit, az jelenti a megfelelő erkölcsöt Allah szemében.
Az eddigi magyarázatokból látszik – a tévhitekkel ellentétben – a fátyol csak olyan formában tölt be személyes identitási szerepet, hogy megkülönböztesse a viselőjét a nem muszlimoktól. Ebben a formában a felsőbbrendűség és különbözőség szimbóluma, melyre ha nem hívjuk fel közösségeink figyelmét, tévesen egy „romantikus” kulturális eltérésként tekintenek a fátyolra, miközben az az emberek közötti egyenlőség megsértésének jelképe.
Az alábbi idézet összefoglalja, hogy mi is a fátyol rendeltetése:
Az elfátyolozásnak több előfordulási formája is van – mint a burka vagy a hidzsáb -, de ezek mind a nők társadalomtól való elrejtésének és elkülönítésének módjai. […]
Egy nőt el kell rejteni minden férfi elől, akivel szexuális kapcsolatot létesíthetne. Csak rokonaik és rabszolgáik ismerhetik magánéletét.
Az alábbi idézetben azt láthatjuk, hogy a fátyol általi elkülönítés egy az egyben a szexről szól.
A Koránból még olyan rendelkezést is kiolvashatunk, hogy milyen esetekben nem szükséges viselni az iszlám kendőt.
KORÁN 24:60 Ami azokat a házasulatlan nőket illeti, akik túlhaladtak már a fogamzóképességük korán, nekik nem fogjuk felróni, ha levetik külső ruházatukat, mindaddig, amíg nem hivalkodnak a díszeikkel [ékszerekkel]. Ám jobb lesz nekik, ha nem veszik le, mert Allah mindent hall és tud.
Ezen felül Mohamed szunnájára visszatérve, az egyik hitelesített hadísz (Szahih al-Bukhari gyűjteményből), leírja, hogy a fátyol a “természet hívása” miatt lett bevezetve, miután meglátták Mohamed egyik feleségét egy éjszaka a dolgát végezni.
Valamint a Mit rejteget az iszlám a nők valódi helyzetéről a csador alatt? bejegyzésben már írtunk az öltözködésről és azon belül a fátyol jelentőségéről.
A cikkben lévő információkból további magyarázatot kapunk arra, hogy mit jelent a fátyol az iszlám alapművei alapján, és milyen hatása van jelen korunkra és Európánkra nézve.
A szokásos záró gondolat: nekem se higgyétek el, amit leírtam, gondolkozzatok el rajta, nézzetek utána! Ehhez a linkeket lejjebb találjátok.
{11948752:CLIDZJFY};{11948752:AIX7H37W},{11948752:7MCQREMD};{11948752:XZV3D76D};{11948752:XZV3D76D};{11948752:XZV3D76D};{11948752:XLMWY4GE};{11948752:XLMWY4GE};{11948752:ENV7ALJ9}
default
asc
no
1
title
1447
%7B%22status%22%3A%22success%22%2C%22updateneeded%22%3Afalse%2C%22instance%22%3A%22zotpress-8218a42bb8e607ebc85f7673e5272499%22%2C%22meta%22%3A%7B%22request_last%22%3A0%2C%22request_next%22%3A0%2C%22used_cache%22%3Atrue%7D%2C%22data%22%3A%5B%7B%22key%22%3A%22XZV3D76D%22%2C%22library%22%3A%7B%22id%22%3A11948752%7D%2C%22meta%22%3A%7B%22numChildren%22%3A0%7D%2C%22bib%22%3A%22%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-bib-body%5C%22%20style%3D%5C%22line-height%3A%201.35%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-entry%5C%22%20style%3D%5C%22clear%3A%20left%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-left-margin%5C%22%20style%3D%5C%22float%3A%20left%3B%20padding-right%3A%200.5em%3B%20text-align%3A%20right%3B%20width%3A%201em%3B%5C%22%3E1.%3C%5C%2Fdiv%3E%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-right-inline%5C%22%20style%3D%5C%22margin%3A%200%20.4em%200%201.5em%3B%5C%22%3E%3Ca%20target%3D%27_blank%27%20href%3D%27https%3A%5C%2F%5C%2Fwww.scribd.com%5C%2Fdoc%5C%2F97857393%5C%2FDr-Mihalffy-Balazs-Koran%23%27%3EKor%5Cu00e1n%20-%20magyar%20ford%5Cu00edt%5Cu00e1s%3C%5C%2Fa%3E.%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%3C%5C%2Fdiv%3E%22%2C%22data%22%3A%7B%22itemType%22%3A%22book%22%2C%22title%22%3A%22Kor%5Cu00e1n%20-%20magyar%20ford%5Cu00edt%5Cu00e1s%22%2C%22creators%22%3A%5B%7B%22creatorType%22%3A%22translator%22%2C%22name%22%3A%22Dr.%20Mih%5Cu00e1lffy%20Abdurrahman%20Bal%5Cu00e1zs%22%7D%5D%2C%22abstractNote%22%3A%22%22%2C%22date%22%3A%22%22%2C%22language%22%3A%22magyar%22%2C%22ISBN%22%3A%22%22%2C%22url%22%3A%22https%3A%5C%2F%5C%2Fwww.scribd.com%5C%2Fdoc%5C%2F97857393%5C%2FDr-Mihalffy-Balazs-Koran%23%22%2C%22collections%22%3A%5B%5D%2C%22dateModified%22%3A%222023-06-30T20%3A59%3A08Z%22%7D%7D%2C%7B%22key%22%3A%22ENV7ALJ9%22%2C%22library%22%3A%7B%22id%22%3A11948752%7D%2C%22meta%22%3A%7B%22numChildren%22%3A0%7D%2C%22bib%22%3A%22%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-bib-body%5C%22%20style%3D%5C%22line-height%3A%201.35%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-entry%5C%22%20style%3D%5C%22clear%3A%20left%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-left-margin%5C%22%20style%3D%5C%22float%3A%20left%3B%20padding-right%3A%200.5em%3B%20text-align%3A%20right%3B%20width%3A%201em%3B%5C%22%3E1.%3C%5C%2Fdiv%3E%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-right-inline%5C%22%20style%3D%5C%22margin%3A%200%20.4em%200%201.5em%3B%5C%22%3E%3Ca%20target%3D%27_blank%27%20href%3D%27https%3A%5C%2F%5C%2Fsunnah.com%5C%2Fbukhari%3A146%27%3EBukhari%20hadisz%20146-os%20verse%3C%5C%2Fa%3E.%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%3C%5C%2Fdiv%3E%22%2C%22data%22%3A%7B%22itemType%22%3A%22bookSection%22%2C%22title%22%3A%22Bukhari%20hadisz%20146-os%20verse%22%2C%22creators%22%3A%5B%5D%2C%22abstractNote%22%3A%22%22%2C%22bookTitle%22%3A%22%22%2C%22date%22%3A%22%22%2C%22language%22%3A%22%22%2C%22ISBN%22%3A%22%22%2C%22url%22%3A%22https%3A%5C%2F%5C%2Fsunnah.com%5C%2Fbukhari%3A146%22%2C%22collections%22%3A%5B%5D%2C%22dateModified%22%3A%222023-06-30T20%3A59%3A01Z%22%7D%7D%2C%7B%22key%22%3A%22AIX7H37W%22%2C%22library%22%3A%7B%22id%22%3A11948752%7D%2C%22meta%22%3A%7B%22parsedDate%22%3A%222023-04-13%22%2C%22numChildren%22%3A0%7D%2C%22bib%22%3A%22%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-bib-body%5C%22%20style%3D%5C%22line-height%3A%201.35%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-entry%5C%22%20style%3D%5C%22clear%3A%20left%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-left-margin%5C%22%20style%3D%5C%22float%3A%20left%3B%20padding-right%3A%200.5em%3B%20text-align%3A%20right%3B%20width%3A%201em%3B%5C%22%3E1.%3C%5C%2Fdiv%3E%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-right-inline%5C%22%20style%3D%5C%22margin%3A%200%20.4em%200%201.5em%3B%5C%22%3E%3Ca%20target%3D%27_blank%27%20href%3D%27https%3A%5C%2F%5C%2Fhu.euronews.com%5C%2F2023%5C%2F04%5C%2F13%5C%2Firan-ujra-kemenyen-ellenorzik-az-oltozkodesi-szabalyok-betartasat%27%3EIr%5Cu00e1n%3A%20%5Cu00fajra%20kem%5Cu00e9nyen%20ellen%5Cu0151rzik%20az%20%5Cu00f6lt%5Cu00f6zk%5Cu00f6d%5Cu00e9si%20szab%5Cu00e1lyok%20betart%5Cu00e1s%5Cu00e1t%3C%5C%2Fa%3E%20%282023%29.%20Euronews%20blog.%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%3C%5C%2Fdiv%3E%22%2C%22data%22%3A%7B%22itemType%22%3A%22blogPost%22%2C%22title%22%3A%22Ir%5Cu00e1n%3A%20%5Cu00fajra%20kem%5Cu00e9nyen%20ellen%5Cu0151rzik%20az%20%5Cu00f6lt%5Cu00f6zk%5Cu00f6d%5Cu00e9si%20szab%5Cu00e1lyok%20betart%5Cu00e1s%5Cu00e1t%22%2C%22creators%22%3A%5B%5D%2C%22abstractNote%22%3A%22%22%2C%22blogTitle%22%3A%22Euronews%20blog%22%2C%22date%22%3A%222023.04.13%22%2C%22url%22%3A%22https%3A%5C%2F%5C%2Fhu.euronews.com%5C%2F2023%5C%2F04%5C%2F13%5C%2Firan-ujra-kemenyen-ellenorzik-az-oltozkodesi-szabalyok-betartasat%22%2C%22language%22%3A%22%22%2C%22collections%22%3A%5B%5D%2C%22dateModified%22%3A%222023-06-30T20%3A35%3A08Z%22%7D%7D%2C%7B%22key%22%3A%227MCQREMD%22%2C%22library%22%3A%7B%22id%22%3A11948752%7D%2C%22meta%22%3A%7B%22parsedDate%22%3A%222023-01-16%22%2C%22numChildren%22%3A0%7D%2C%22bib%22%3A%22%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-bib-body%5C%22%20style%3D%5C%22line-height%3A%201.35%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-entry%5C%22%20style%3D%5C%22clear%3A%20left%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-left-margin%5C%22%20style%3D%5C%22float%3A%20left%3B%20padding-right%3A%200.5em%3B%20text-align%3A%20right%3B%20width%3A%201em%3B%5C%22%3E1.%3C%5C%2Fdiv%3E%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-right-inline%5C%22%20style%3D%5C%22margin%3A%200%20.4em%200%201.5em%3B%5C%22%3E%3Ca%20target%3D%27_blank%27%20href%3D%27https%3A%5C%2F%5C%2Fhu.euronews.com%5C%2F2023%5C%2F01%5C%2F16%5C%2F4-honapja-rengettek-meg-az-irani-nok-a-rezsimet-hetfon-europa-szerte-elottuk-tisztelegtek%27%3E4%20h%5Cu00f3napja%20rengett%5Cu00e9k%20meg%20az%20ir%5Cu00e1ni%20n%5Cu0151k%20a%20rezsimet%2C%20h%5Cu00e9tf%5Cu0151n%20Eur%5Cu00f3pa-szerte%20el%5Cu0151tt%5Cu00fck%20tisztelegtek%3C%5C%2Fa%3E%20%282023%29.%20Euronews%20blog.%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%3C%5C%2Fdiv%3E%22%2C%22data%22%3A%7B%22itemType%22%3A%22blogPost%22%2C%22title%22%3A%224%20h%5Cu00f3napja%20rengett%5Cu00e9k%20meg%20az%20ir%5Cu00e1ni%20n%5Cu0151k%20a%20rezsimet%2C%20h%5Cu00e9tf%5Cu0151n%20Eur%5Cu00f3pa-szerte%20el%5Cu0151tt%5Cu00fck%20tisztelegtek%22%2C%22creators%22%3A%5B%5D%2C%22abstractNote%22%3A%22%22%2C%22blogTitle%22%3A%22Euronews%20blog%22%2C%22date%22%3A%222023.01.16%22%2C%22url%22%3A%22https%3A%5C%2F%5C%2Fhu.euronews.com%5C%2F2023%5C%2F01%5C%2F16%5C%2F4-honapja-rengettek-meg-az-irani-nok-a-rezsimet-hetfon-europa-szerte-elottuk-tisztelegtek%22%2C%22language%22%3A%22magyar%22%2C%22collections%22%3A%5B%5D%2C%22dateModified%22%3A%222023-06-30T20%3A34%3A59Z%22%7D%7D%2C%7B%22key%22%3A%22CLIDZJFY%22%2C%22library%22%3A%7B%22id%22%3A11948752%7D%2C%22meta%22%3A%7B%22parsedDate%22%3A%222022%22%2C%22numChildren%22%3A0%7D%2C%22bib%22%3A%22%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-bib-body%5C%22%20style%3D%5C%22line-height%3A%201.35%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-entry%5C%22%20style%3D%5C%22clear%3A%20left%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-left-margin%5C%22%20style%3D%5C%22float%3A%20left%3B%20padding-right%3A%200.5em%3B%20text-align%3A%20right%3B%20width%3A%201em%3B%5C%22%3E1.%3C%5C%2Fdiv%3E%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-right-inline%5C%22%20style%3D%5C%22margin%3A%200%20.4em%200%201.5em%3B%5C%22%3E%3Ca%20target%3D%27_blank%27%20href%3D%27https%3A%5C%2F%5C%2F24.hu%5C%2Fkulfold%5C%2F2022%5C%2F09%5C%2F24%5C%2Fmahsza-amini-iran-tuntetes-zavargas-halal-hidzsab%5C%2F%27%3EHal%5Cu00e1los%20%5Cu00e1ldozatai%20is%20vannak%20m%5Cu00e1r%20Ir%5Cu00e1nban%20a%20Mahsza%20Amini%20hal%5Cu00e1la%20miatt%20kirobbant%20t%5Cu00fcntet%5Cu00e9seknek%3C%5C%2Fa%3E%20%282022%29.%2024.hu%20blog.%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%3C%5C%2Fdiv%3E%22%2C%22data%22%3A%7B%22itemType%22%3A%22blogPost%22%2C%22title%22%3A%22Hal%5Cu00e1los%20%5Cu00e1ldozatai%20is%20vannak%20m%5Cu00e1r%20Ir%5Cu00e1nban%20a%20Mahsza%20Amini%20hal%5Cu00e1la%20miatt%20kirobbant%20t%5Cu00fcntet%5Cu00e9seknek%22%2C%22creators%22%3A%5B%5D%2C%22abstractNote%22%3A%22%22%2C%22blogTitle%22%3A%2224.hu%20blog%22%2C%22date%22%3A%222022.%2009.%2024.%22%2C%22url%22%3A%22https%3A%5C%2F%5C%2F24.hu%5C%2Fkulfold%5C%2F2022%5C%2F09%5C%2F24%5C%2Fmahsza-amini-iran-tuntetes-zavargas-halal-hidzsab%5C%2F%22%2C%22language%22%3A%22magyar%22%2C%22collections%22%3A%5B%5D%2C%22dateModified%22%3A%222023-06-30T20%3A34%3A50Z%22%7D%7D%2C%7B%22key%22%3A%22XLMWY4GE%22%2C%22library%22%3A%7B%22id%22%3A11948752%7D%2C%22meta%22%3A%7B%22creatorSummary%22%3A%22Bill%20Warner%22%2C%22parsedDate%22%3A%222020%22%2C%22numChildren%22%3A0%7D%2C%22bib%22%3A%22%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-bib-body%5C%22%20style%3D%5C%22line-height%3A%201.35%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-entry%5C%22%20style%3D%5C%22clear%3A%20left%3B%20%5C%22%3E%5Cn%20%20%20%20%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-left-margin%5C%22%20style%3D%5C%22float%3A%20left%3B%20padding-right%3A%200.5em%3B%20text-align%3A%20right%3B%20width%3A%201em%3B%5C%22%3E1.%3C%5C%2Fdiv%3E%3Cdiv%20class%3D%5C%22csl-right-inline%5C%22%20style%3D%5C%22margin%3A%200%20.4em%200%201.5em%3B%5C%22%3EBill%20Warner%20%282020%29.%20N%26%23x151%3Bk%20%26%23xE9%3Bs%20rabszolg%26%23xE1%3Bk%20%28CSPI%29.%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%20%20%3C%5C%2Fdiv%3E%5Cn%3C%5C%2Fdiv%3E%22%2C%22data%22%3A%7B%22itemType%22%3A%22book%22%2C%22title%22%3A%22N%5Cu0151k%20%5Cu00e9s%20rabszolg%5Cu00e1k%22%2C%22creators%22%3A%5B%7B%22creatorType%22%3A%22author%22%2C%22name%22%3A%22Bill%20Warner%22%7D%5D%2C%22abstractNote%22%3A%22%22%2C%22date%22%3A%222020%22%2C%22language%22%3A%22magyar%22%2C%22ISBN%22%3A%22%22%2C%22url%22%3A%22%22%2C%22collections%22%3A%5B%5D%2C%22dateModified%22%3A%222023-06-26T16%3A29%3A03Z%22%7D%7D%5D%7D
1.
Bill Warner (2020). Nők és rabszolgák (CSPI).
Kiemelt képünk YuliiaKa-tól származik, a Freepik-ről.