Emily Ratajkowski: A testem című könyv kritikái általában egy közepes hosszúságú cikkben vázolják meglátásaikat a magyar és a nemzetközi online újságokban.

Én is elgondolkodtam, hogy összefoglalom a benyomásaimat mindössze ekkora terjedelembe, de annyi félresikerült érvelést és logikát találtam a könyvben, hogy ezeket szükségesnek éreztem jobban kifejteni.

Ugyanis Emily elcsúszott következtetései szinte mind a tudatlanságon alapulnak. Az információhiány következtében hibásan levont tanulságok. Ha pedig hagynám, hogy mások is – a könyv gondolatait igaznak elfogadva – félrevezetnék magukat, nem végezném jól a feladatom.

Pláne, hogy ezekre a torz érvrendszerekre épül Ratajkowski feminista és aktivista tevékenysége is, ami milliókra van (szerintem) rossz irányba befolyással. E miatt emberek olyan jelmondatok és célok mellé állnak, amik önellentmondóak.

Mégse állnék neki rohadt paradicsommal dobálni A testem című könyv íróját.

Hiszen maga az esszé műfaj is afféle elmélkedést, próbát takar. Áramoltatni a saját gondolatainkat az élményeink és tapasztalataink tükrében. Így az esszék, egyenként kezelve nem is lehetnek átfogóak egy-egy téma tekintetében.

Az egyes kis történetek szempontjából elvitathatatlan Emily Ratajkowski írói vénája. Érdekesen, részletesen ír. Megfogja a pillanatokat, és érzékletes leírásokat ad mind a személyekről, helyzetekről, mind a saját belső (testi és lelki) folyamatairól.
Könnyűvé teszi, hogy belelássunk az akkori világába, amikor az adott esszé íródott.

A könyv egésze szempontjából azonban kereshetünk és találunk is mintákat. Ami azt mutatja számomra, hogy adott témában Emily átgondolatlan és következetlen. Inkább egy zavarodott útkereső szösszenetei ezek, amiket mind ő, mind a média felfújt általános kinyilatkoztatásokká.

Vegyük rögtön a könyv filozófiai metszetét, hogy szerinte patriarchális, a nőket kizsákmányoló, testüket tárgyiasító kapitalista társadalomban élünk, aminek divatiparja velejéig romlott és korrupt.

Valójában a divatipar hasonlóan áll hozzá férfi és női modellekhez: minél többet kisajtolni belőlük a tulajdonosok gyarapodására. Az azt eladó reklámipar pedig mindkét nemnek akar eladni. Ha férfival reklámoz, akkor a cél: a férfiak utánozzák, a nők pedig ilyen párt akarjanak. Ha nővel reklámoz, ugyanez: nők rá akarjanak hasonlítani, férfiak ilyen nőt akarjanak maguk mellé.

E téma is megér egy külön cikket, mert magukban a fogalmakban is zavar van.

Itt felkiálthat valaki, hogy “igen, de a nőknek rosszabb”.

Talán így is van, de ez az áldozatisági verseny, amiben annyira sokan részt vesznek, nem visz sehová. Ebből a szemléletből bőven közvetít a könyv, és maga Emily Ratajkowski is, amit a könyvet tovább elemező, Döntés, hatalom és áldozatiság cikkemben fejtek ki.

Ratajkowski azt sem látja át, hogy a saját nemisége hangsúlyozásával, a női test és szexualitás megmutatásának propagálásával, pont a tárgyiasítás fokozódása felé hat. A könyv több idézetének segítségével egy önálló bejegyzésben végigveszem, milyen logikai csapdákba esett bele.

Nem érti, nem meri meglépni, vagy egyenesen érdeke, hogy a divatiparban maradjon, miközben annak káros vetületeiről írva több esszét is, hiteltelenné, önáltatóvá és hazuggá válik.
Ez a meghasonuló munkaviszonyulás ugyancsak egy cikk teljes terjedelmét igényli.

E zavarba ejtő paradoxonok miatt nehéz eldöntenem – mivel személyesen nem ismerem őt -, vajon tényleg okos, vagy csak okosnak akarja láttatni magát, egy adag dörzsöltséggel a saját érdekeit megtámogatva?

Valószínűleg komplex a kérdés. Lehet, saját érzelmi- és tapasztalati világának rabja, az átélt élmények homályos szemüvegén át tekintve a társadalomra. Olyan kérdéseket jól átlátni, aminek egyszerre a részesei és kiváltói is vagyunk, nagyon nehéz.

Jól csinálhat dolgokat, miközben másokat nem. A siker ragyogásában elvakulva pedig hajlamosak vagyunk azt gondolni, mivel valamit eredményesen menedzsel az életében, akkor másban is helyesen vélekedik vagy cselekszik az illető. Még akkor is, amikor ordítóan téved.

Amiket jól csinál:

Figyel a pénzügyeire; többnyire nem költ kacatokra; igyekszik biztosítani az anyagi biztonságát; az írások alapján van önreflexiója és hajlamos a fejlődésre, mivel pszichológushoz jár; és felépített egy jelentős karriert.

Tisztelem is az elért sikereiért, de nem fogom se isteníteni, se igazat adni olyanokban, amiben téved. Ráadásul a sikerei olyan vetületeit nem látja, amivel kárt okoz az embereknek, személyes és a társadalmi szinten is, mert képes hatni.

Ugyanakkor az egyenesen a butaság jele, hogy megrökönyödik apja kérdésétől tiniként, hogy ne egy csipkés topban és push-up melltartóban menjen egy étterembe, majd felnőttként a női szexualitás és test szabad kifejezését hirdeti. Közben több traumatikus élménye volt szexuális ragadozókkal.
Egyszerűen nincs tisztában az emberi nemiség működésével ennyi tapasztalat után se. Ez jelentős, és szembeötlő tudatlanság.

Tetszik, vagy sem, nagyon sok megnyilvánulásunkat az ösztönök vezérlik. Lehet ezt tagadni, de annak katasztrofális következményei lesznek.

Mégse akarnám megbélyegezni Emily Ratajkowskit kizárólag cicababaként, aki túl sokat akar és túl sokat gondol magáról, de nem fogok hajbókolni szellemi nagysága előtt se.
Attól, hogy vannak megosztandó gondolatai, még nem feltétlenül okos valaki. Foglalkoztatják a világ kérdései, de attól még nem látja át őket.

A hatalom

Van benne versenyszellem és bizonyítási vágy bőven. Ennek megnyilvánulásait fejtettem ki az Emily Ratajkowski erősnek képzeli magát bejegyzésben.

Könyvében pedig összeszámoltam: 13 fejezetből 9-ben szóba kerül a hatalom vagy az irányítás. Lehetne ezt véletlennek venni, de ez már statisztikailag is jelentős.

Emily Ratajkowski-nak nagyon fontos a kontroll. Minden olyat szeretne magának tudni, ami neki érték: rajongás másoktól a szépsége, a szexualitása és az intellektusa iránt; pénz; hatalom; sajnálat a sok szenvedéséért; és persze helyeslő kórus körülötte, hogy a gondolatai és meglátásai mennyire helyénvalóak.

Miközben valójában a szeretetre vágyik, amit nem kapott meg. Egy hiányállapot ez odabent, amit kívül próbál pótolni. Az ilyen állapot csak feneketlen kút marad így. Bármennyi figyelmet és érdeklődést is kap kívülről, sosem lesz elég. Mert a probléma belül található, és az önszeretet a megoldása.

Mi derült ki számomra Emily-ről a saját könyvéből?

Hogy nem más ő, mint egy teljesen átlagos lány, számos lelki problémával belül, mint legtöbbünknél. Van pár, saját maga által felfedezett olyan tulajdonsága, amit gazdagon tudott kamatoztatni egy olyan környezetben, ahol erre van fogékonyság, és még jól meg is fizetik.
Megvannak a képességei arra, hogy ebben a környezetben sikerre vigye. Nem kis teljesítmény, nagy munka áll mögötte, de nem is példa nélküli.

Keveréke egy szánnivaló, kihasználásokkal és megpróbáltatásokkal teli életnek és az irányítás, hatalom és boldogság iránt sóvárgó nőnek.

Egyszerre nagyon emberi, nagyon eltévedt, miközben a próbálkozásai túl sok emberre hatnak. Élményei túlságosan homályos üvegen keresztül mutatják azt, hogyan is szeretne javítani saját maga és női sorstársai életén.
Dörzsölt játékos, sok mindent lát, de mégsem látja, ahogy ő is hozzájárul a társadalom pokolba tartó útjának kikövezésében.

Talán én nála sokkal jobban látom a választ? Valószínűleg sokkal jobban nem, de egy másik szemüveggel, amivel az látszik, hogy nemhogy nem megoldás amit el szeretne érni, hanem pont azt erősíti, amitől a jövőbeni énjét és másokat meg szeretne óvni.

Szokványos jelenség, hogy túlságosan beleragadva a problémába, nem a megoldást keressük, hanem pörgünk a probléma körül. Ahol minden lépés csak a komplikáció része marad.
És a harag. A sok átélt atrocitás, a tehetetlenség érzésből, elkeseredésből táplálkozva. Még több irányításra és hatalomra vágyva. Megérthető, csak nem fog működni.

Mi a helyzet a testével?

Bár a testéről szól ez a könyv, valójában nem ismeri a testét. Egy dologra fókuszál, egy dologban tudja kiválóan használni, de számtalan másikban pedig nem.

Ahogy csitriként viselkedett a fotózásokon, és ahogy ösztönösen magára fordította a figyelmet, és elcsábította a férfiakat a női praktikáival, az egy teljesen szokványos dolog.
Ahogy az is, hogy úgy érezte, meg kell magát mutatnia, bizonyítania kell, fel kell magára hívnia a figyelmet.

Ilyen fiatal korban ez ösztön-viselkedés. Így viselkednek a hasonló korú lányok. Azt akarják érezni, hogy kellenek a férfiaknak, kívánatosak. Gyakorlatilag dolgoznak bennük a hormonok, amik evolucionárisan arra ösztönzik őket, hogy meg legyenek termékenyítve. Abban az életszakaszban, amikor a legnagyobb esély van erre, amikor a leginkább tudnak gyereket vállalni minden szempontból.

Emily könyve és ő maga is egy tragikomédia.

Nem tudom ki tudja őt komolyan venni, de én biztos nem. Ez a könyv akkor lenne hiteles, ha kilépett volna a divatszakmából, majd utána írja meg könyvét erről a világról. De így egy gazdag nő hisztijének komolyságával ér fel. Egy újabb bulvárhír, mint az előtte lévő számtalan másik.
Generál némi érzelmet, nagy felháborodást, meg erős egyetértő bólogatásokat, és nem történik semmi.

Talán a kilépés és a szózatai felvállalása után fokozatosan elfelejtenék, de az legalább igaz, az legalább valós lenne.
De ekkor, a magát agyafúrtnak tartó asszony felhasználhatná a felépített hírnevét, egy másokat segítő vállalkozás létrehozására, ahogy számos híres ember újabb karriert épített a felfutó szakaszából.
Na, ez hiteles lenne.

Mégis, külső szemlélőként nem fogom tudni innen távolról érteni az életét. Maximum pár visszásságra mutathatok rá, megint csak példa és elgondolkodtatás célzattal.

Tegyük is ezt A testem c. könyvről szóló további cikkek segítségével!